Karvalits Ferenc

Karvalits Ferenc

Karvalits Ferenc

Igazgató

Wallis Asset Management Zrt.

Karvalits Ferenc 1988-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, ahol később óraadó és kutató volt a Pénzügy Tanszéken. 1990-ben lépett a bankári pályára, 1996-tól a Magyar Nemzeti Bank, Bankkapcsolati főosztály vezetője. 1998-tól 2001-ig Magyar Nemzeti Bank Ügyvezető igazgatója, az Igazgatótanács tagja.

Ezt követően a Wallis Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be 2002-ig, majd 2002 és 2005 között az Igazgatóság tagja volt, egyúttal a CIB Bank társ vezérigazgatója. 2005 áprilisában az FHB Bank elnöke. 2007-től 2013-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja volt.

2013-tól a Wallis Asset Management Zrt. stratégiai igazgatója, emellett pedig 2014-től a Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., majd a PERION Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. munkájában vesz részt stratégiai tanácsadóként, később az Igazgatóságok tagjaként.